Pályázat a Hidromechanikai Kft. hőkezelési technológiai hátterének fejlesztésére
A pályázat leírása:
A GINOP-1.2.2-15-2016-02408 jelű pályázati projektünk két részből áll. A fejlesztés súlypontját egy nagykapacitású hőkezelő kemence megvásárlása és üzembe helyezése jelenti, a másik projektelem egy általános üzletviteli fejlesztés, azaz egy saját honlap elkészíttetésének és üzemeltetésének megvalósítása (amely megvalósítását ezen sorok olvasása támasztja alá).
A kemence beszerzésével a kovácsolási és a hőkezelés technológiát szeretnénk jelentősen fejleszteni. A kovácsolás során egy gázüzemű izzítókemencében néhány perc alatt kb. 960 Celsius-fokra hevítjük a megmunkálásra váró, acél alapanyagból készült félkész termékeket abból a célból, hogy egy 160 tonnás vagy egy 400 tonnás nyomóerővel bíró frikciós présgéppel azt a megfelelő méretűre és formájúra alakítsuk. A kovácsolás során a speciális szerszámban elhelyezett izzó félkész terméket a présgép egy leütésével méretre vágjuk, formáljuk, lyukasztjuk, sőt bizonyos esetekben bélyegezni is tudjuk. A kemence másik technológiai funkciója a hőkezelés előkészítése. Ugyanis a felhevített acél keménységét és kopásállóságát – első körben – egy folyadék formájában megjelenő hűtőközegben történő edzés során tudjuk beállítani. Ehhez az edzési feladathoz elengedhetetlenül fontos a megfelelő hőfokra történő, megfelelő sebességgel elvégzett hevítés. Az izzítókemence ezt a két fontos, számunkra nélkülözhetetlen technológiai feladatot segíti elő.
A fejlesztés legfontosabb szempontja a kapacitásbővítés, amely a jelenlegi kemence óránkénti 80-90 kg-os átmenő kapacitását 250 kg-ra növelné. A másik fontos elvárás a hatékonyság növelése, az energiaracionalizálás szem előtt tartása. A beszerzendő kemence maximális földgázfogyasztása 30 Nm3/h, míg a jelenlegi kemence fogyasztása elérheti a 51 Nm3/h értéket. Mindezen hatások mellett fontos tényező még a dolgozók környezetterhelésének csökkentése is. Ezen együttes pozitív hatások megteremtik a beruházás megvalósításának szükségszerűségét.
A szerződött támogatás összege:
30.136.260 Ft
- A szerződött támogatás mértéke: 70%
A kedvezményezett neve:
HIDROMECHANIKA Alkatrészgyártó Kft.
A Projekt címe:
Pályázat a HIDROMECHANIKA Kft. hőkezelési technológiai hátterének fejlesztésére
A Projekt tervezett befejezési dátuma:
2016. október 31.
A Projekt azonosító száma:
GINOP-1.2.2-15-2016-02408